2009. november 2., hétfő

Tetszett, hasznos?

Szombaton este Kulcsár Zsolt: Az integratív tanulás felé című cikkét olvastam el a mek-ről.
Két gondom volt vele: 1. nagyon hosszú, 2. a szerkezete nagyon nehézzé teszi. Egy spirális szerkezetre épül, érzésem szerint ugyanazt ismételgetve illeszt két-három új fogalmat a témába, így halad felfelé.
Nem is lenne ez baj, ha könnyen érthető lenne, és nem lenne tele betűszavakkal. Ahogy olvastam, az volt az érzésem, hogy kissé kínaiul van, vagyis nagyon tudományos nyelven olyanok számára, akik csak most kezdték az ismerkedést a témával, másrészt nem is éreztem a közoktatásra vonatkozónak. Akkor fogott el a méreg, és csuktam be majdnem az oldalt, amikor a céges e-learning képzésről kezdett értekezni.
Aztán szép lassan kiderült, nem az én csápjaimmal van a baj, a cikk írója valóban elsősorban a felsőoktatásról beszél, és elismeri, a közoktatásban az e-learning inkább segítségként, színesítőként szerepelhet, mert ott fontos még az ismeretek bizonyos szintű irányítása, nem bízható még rá a diákokra a tanulási út megválasztása, mint egyetemi szinten.

Egy másik lecke végén, egy mesélő angol nyelvű honlapot kellett volna meglátogatni, ami nem sikerült, mert a lapot nem töltötte be a net. Így, sajnos, nem tudtam megnézni, de nyelvszakosként szívesen reagálok a kérdésre, miszerint használható lenne-e egy ilyen jellegű oldal az órákon vagy e-learning keretében.
A válaszom, igen, nagyon jól használható egy ilyen oldal a hallott szöveg értése készség fejlesztésénél. Minden vizsga fontos részfeladatát képezi ennek a készségnek a mérése, és nem véletlenül. Ha belegondolunk, idegen nyelv tudásáról nem beszélhetünk, ha nem vagyunk képesek megérteni az adott nyelven elhangzó információkat. Úgy gondolom, hogy egy egyszerű mese, vagy kedves történet hallgatásával könnyebb rávenni a tanulókat a munkára, így "játszva" fejleszthető tudásuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése