Tegyünk rendet a káoszban!

Nos, ma reggel jelenésem volt az iskolában, lévén vége a szünetnek. Őszintén szólva, örültem is ennek, mert így kevesebb időt töltök a számítógép monitora és az internet előtt. Néhány órán át kipirosodott, fáradt szemeimet az izgő-mozgó, a szünetben felgyülemlett mesélnivalókat soroló diákokon pihentethetem. Azt hiszem, ők kevésbé örülnek a szünet végének! :)

Kezd elnyelni a rendszer. A szünetben volt időm nyugodtan olvasni, blogozni, fórumozni, és jó tempóban haladtam. Aztán egyszer csak felfedeztem egy kiírást, miszerint menjünk csak vissza, mert felkerültek új tartalmak, főleg gyakorlatok. Kicsit morcos lettem, mert úgy éreztem, fölöslegesen dolgoztam, és azonnal diákjaim jutottak az eszembe, akik annyival intézték volna el: Na engem nem érdekel, miért nem mondták eddig!

Persze én egy szorgos tanár vagyok, aki ilyenkor - abban a reményben, hogy neki is lenne azért néhány ilyen tanítványa - visszamegy a leckékben és újraolvasva azokat ("Ismétlés a tudás anyja") megoldogatja a kimaradt / újonnan beillesztett feladatokat.

Ezúton jegyzem meg, hogy a tanfolyam belső blogjában nem vezetem tovább a blogomat, ugyanis kezd nehézzé válni a kétfelé adminisztrálás.

Nos, akkor nézzük sorban, mi is maradt el, miről kellett volna megemlékeznem, amit még nem tettem!

Az első heti kérdőívet kitöltöttem a hét végén is, és örömmel nyugtáztam, hogy míg az elején volt amiről halvány elképzelésem sem volt, azzal mostanra tisztába kerültem. Tulajdonképpen egy valami maradt, ami még nem 100% - a célok, feladatok határideje. Én azt hittem, hogy nyugodtan haladhatok a tankönyvi résszel, de most már látom, hogy nem érdemes előreszaladnom, mert akkor kétszer kell elovasnom. Ezt megjegyeztem, mert utálok valamit kétszer megcsinálni!

Az osztályomban számítástechnika órán kitölttettem a feladatlapot. Ebben a tutorom volt a segítségem, ugyanis az osztályom felét ő tanítja, így órán megíratta velük. Az osztályom másik felével pedig az a kolléganőm íratta meg, aki szintén tagja a csoprtunknak, így neki is lesznek adatai, amit feldolgozhat. Tudom, az szerepelt ma a honlapon, hogy csak holnap kezdjük kitöltetni a tesztet, de nekünk ma adódott rá lehetőség. Kíváncsian várom a leszűrt adatokat, amit kiértékelhetek a beadandó feladatomban. Nemcsak azért várom, mert feladat, hanem a saját osztályomat ismerem meg kicsit msként, bár gyanítom, mik lehettek a válaszaik, nem hiszem, hogy a végeredmény meglepne.

Olvastam az E-learning fajtái című leckét, és az ahhoz kapcsolódó feladatokat is elvégeztem, róluk a belső blogban írtam. Szerettem volna átmásolni ide, de ebben a blogban valamiért nem működik a Ctrl+C / Ctrl+V. Érdekes, a suliban működött, délelőtt kipróbáltam. Ez a számítástechnika ördöge. Jé, nálam is előjött, sokan emlegették már a szomszéd blogokban is. :)

Ma délután először a keretrendszerekről olvastam; szóba kerültek a multimédiás CD-k és a hálózaton működő online keretrendszerek. Itt sorolták fel a Moodle-t is, melyről azt írták, kényelmes, felhasználóbarát rendszer. Néha ugyan kicsit sokat kell kattintgatni, de alapvetően igaznak tartom. Azért azt megjegyezném, hogy mindent annyi oldalról lehet megközelíteni, hogy az néha talán inkább zavaró, mint segítség.

Olvastam a keretrendszer szereplőiről és feladataikról is. Egy biztos: rendszergazda nem lennék. Fontosak a jogosultságok a rendszerben, ezt a legelején tapasztaltam igen élesen, amikor már fúrta az oldalamat a kíváncsiság, de a gép még közölte: Ehhez nincs jogosultsága. Mára már mindenhez hozzáférek, amire szükségem van.

Egy nagyon fontos dologra hívta fel a lecke a figyelmet: instruktornak illetve tutornak lenni sokkal nehezebb, mint hétköznapi értelemben vett tanárnak. El kell készíteni a tananyagot, miközben tisztában kell lenni a célokkal, az ütemezéssel. Nemcsak a tananyagot, de a feladatokat is el kell készíteni előre, azok megoldásait is feltölteni, hogy a rendszer automatikusan értékelni tudja a diákok munkáját (ezt megúsztuk! - viszlát, piros toll :) ). Ugyanakkor folyamatosan jelen kell lennünk a rendszerben, nyomon követni, ha kell segíteni a tanulót, szükség esetén bátorítani, önbizalmat adni neki, átsegíteni egy holtponton.

Itt fűzném hozzá, hogy az e-tutor munkájáról korábban már hallottam egy képzésen, itt hallottam először egyébként az a szót is: Moodle. Azon a képzésen azt emelték ki a tutor legfontosabb feladataként, hogy lélekben kell támogatni a diákokat, kimozdítani őket a holtpontról, elhitetni velük, hogy igenis képesek megoldani a rájuk váró feladatot.

Milyen érdekes! Ezt nap mint nap meg kellene tennünk az iskolában is, de ez sokkal nehezebb akkor, amikor sokan ülnek velünk szemben, mert nem biztos, hogy észrevesszük, kinél mi a gond.

Nemrégiben látogattam meg az osztályom egyik óráját, ahol csodálkozva láttam, az órát tartó kolléga ül. Utána segítő szándékkal szóvá tettem, felhívtam a figyelmét arra, hogy állva látja, ki hol tart, könnyebben követi, "veszik-e a fiatalok az adást". Megköszönte a segítséget, azt mondta nem is gondolt rá.

Azonban egy vitathatalan előnye van ennek a rendszernek: itt tényleg érvényesülhet a differenciált, egyéni tempójú oktatás. A gyenge tanuló nem lesz gúny céltáblája, a kiemelkedő képességű tanuló nem vesz vissza a tempójából, mert strébernek bélyegzik; mindenki önállóan tanul, csak bizonyos pontokon (pl. videókonferencia - nekünk is lesz!) futnak össze a szálaik.

Ezután még volt erőm, és úgy gondoltam, elovasom az E-learning példák című olvasmányt is. Itt különböző, itthon használatos keretrendszereket mutattak be, mint az SDT, az Apertus, melyek a középiskola és a szakmai oktatás tananyagait tartalmazzák, vagy a Moodle, melynek kereteit használja ez a képzés is. A Moodle egyik nagy előnye, hogy ingyenesen hozzáférhető rendszer, használatához csak egy böngészőre van szükség.

Úgy gondolom, hogy hasznos lenne, ha iskolánk rendelkezne egy saját keretrendszerrel. Bizonyára nem váltaná meg rögtön a világot, és el kellene telnie néhány évnek ahhoz, hogy egy viszonylag gazdag feladatállománnyal rendelkezzünk. Nem is biztos, hogy ezeket a feladatokat az iskolai tanórák során kellene felhasználni, ráadásul ennek olyan akadálya is lenne, hogy hiába van három tanterem tele számítógépekkel, azokat az informatika órák szinte teljesen lefedik. Lehetne viszont használni a felzárkóztatásban, és nagy hasznát vehetnénk a tehetséggondozásban is.

Úgy gondolom, hogy ha a tanfolyamot most végző kollégák elkezdenék fejlesztgetni saját tantárgyuk anyagait, és a feladatok összeállításába bevonnák a többi kollégát is, szépen lassan egyre több tanár csatlakozna a programhoz. Ez csak komoly műhelymunka árán valósítható meg olyan módon, hogy jól használható legyen, ami rengeteg energiát igényel. Sokszor elmélkedtünk már arról a képzés különböző fórumain, mennyi energiával bírhatunk még, mennyit kívánhat tőlünk még az oktatási rendszer, de azt hiszen, hogy az új, kompetencia alapú oktatásra való átállás jó alkalmat szolgáltathat ezeknek a kis szakmai műhelyeknek a megújulásra.

A feladatok kivitelezésébe be lehetne vonni tanári felügyelet alatt néhány tehetséges, éreklődő diákot is, akik most is szívesen segítenek tanáraiknak az informatika útvesztőiben való eligazodásban.