2010. január 26., kedd

Power Point

Ma feltöltöttem a prezentációmat, melyet a "Bar italiano" témakörben készítettem.
Igazság szerint hiányos lett, mert valamit elfelejtettem beilleszteni. Hazavittem ugyanis a tankönyvet, melyből szükségem lett volna egy árlapra, amit be kellett volna még szkennelni. Én azonban, finoman szólva, nem vagyok a szkenner nevű szerkentyű barátja, így ez a feladat a páromra várt. Addig a különböző oldalakat szépítgettem, egyéni animációkat állítottam be rajtuk, egy oldalt még beszúrtam, ahol előjön az előző olda feladatának megoldása is. Aztán, annyira megtetszett a művem, hogy meg is feledkeztem a hiányzó árlapról, és feltöltöttem a feladatot. Csak amikor a párom hazaért, jutott eszembe a dolog. :(
Most már mindegy, mert az a bizonyos oldal kicsit furán hat, csak a feladatkiírás és a hanganyag érhető el rajta, alattuk pedig egy nagy üresség. Így jár, aki kapkod, és hagyja magát elragadni a munka hevében!
Jó lecke volt, egyértelmű, hogy komoly munkát ilyen tempóval nem lehet végezni. Az az igazság, hogy kicsit frusztrál a tény, hogy van egy hét lemaradásom, bár most éppen abban reménykedem, hogy a modul végére utolérem magamat.
Már belekukkantottam a szinopszis anyagába is, de azt alaposan átgondolva kell elkészíteni, nem lehet kapkodva. Talán a hétvégén sikerül időt szakítanom rá, és jól átgondolva a terveimet sikerül majd egy egészen csinos anyagot kiagyalnom!

2010. január 21., csütörtök

Tananyagelemek gyűjtése

Új siker a modulban! Ma végre döntésre jutottam, melyik is lesz az a téma, melyet a rövid kurzusban megjelenítek majd. Annak a kilencedikes évfolyamnak egy témarészletét választottam, ahol két csoportom is van, így több kísérleti nyuszikám lesz. Vagy nagyobb siker vagy látványosabb bukás. Bár ez utóbbitól a diákoknál nem félek; bármilyen számítástechnikai téren mutatott kicsike eredményemet értékelik. :)
A tizedikeseim úgyis kaptak már tavaly egy prezentációt! És a döntésem még nem jelenti azt, hogy minden "felesleges dokumentáció" nélkül nem készül majd egy kis kurzus kedvenc osztályomnak is.
Szóval, döntöttem, a "Bar italiano" témakört igyekszem feldolgozni valamilyen módon - remélem, sikerrel. Ezek után feltöltöttem egy képet a tananyagelem-bázisba, és elláttam a szükséges metaadatokkal. Ez remekül megy. Az viszont már kevésbé jutott el gyöpös kis agyamig, hogy abból a linkből, ami az én feltöltésemet jelöli, hogyan csináljak olyan fájlnevet, amit a feladat meghatároz. Így hát egyszerűen belinkeltem a tananyagelemet, és odaírtam bocsánatkérésemet. Ha a tutorom válaszol rá, majd kijavítom.
Kicsit csapongva láttam hozzá a tananyag további olvasásához. A párom határozottan megkért, ne töltögessek le mindenféle programokat, ki tudja, mi jön le velük a gépre. Ezzel egyet is értek, mert nem hiszek abban, hogy feltétlenül kell tudnom CD-t grabbelni, vagy videót szerkeszteni, vagy hangomat felvéve zenét tenni mögé. Szombaton délután azért a videókat, ígérem, megnézem, legalább halljak róla.
Az olvasgatásom így kicsit csapongóvá vált ebben a modulban. Beolvasva a fórumba, elképedve láttam, hogy Judit már a szinposzist készíti, míg én éppen csak feltöltöttem egy elemet!
Aztán még délután az iskolában letöltöttem további képeket is a netről a bár témakörben. Itthon olvasgatva a Power Point leírásást - azokat az elemeit néztem át, melyeket autodidakta módszerrel még nem sikerült feltérképeznem -, felfedeztem, hogyan kell a nyilakat beúsztatni a képre, vagy hogyan lehet animálva egymás után feltenni a különböző elemeket egy diára.
Azt hiszem, Juditnál is valahogy így kezdődhetett, hogy már a szinposzisnál tart, mert ezzel meglódultak a gondolataim, főleg, miután azt is felfedeztem, hogyan lehet hangfájlt integrálni a diába. Egy egészen rövid diasort már most összeraktam, de még nem töltöm fel, mert ezen még van csinosítgatni való, még csak egy ötletkezdemény, ami azonban - szerintem - jó úton halad.
Néha azért elfog a kétség, hogyan fogom tudni kipróbálni az anyagot, mert az informatikatermek foglaltak, de elkezdem lassan becserkészni a szükséges termet is, előkészítve valamilyen teremcserét a jövőre nézve. Iskolánk 2009. végén vásárolt pályázati pénzen projektorokat, laptopokat, végső esetben úgy is meg tudjuk majd nézni, de azt hiszem a feladatunk lényege az lenne, hogy olyan anyagot készítsünk, amivel a diáknak ténylegesen dolgoznia kelljen a számítógépén.
Mindenesetre a mai apró sikeren fellelkesültem, és megvan a további motiváció, ami átsegít a számomra unalmas technikai leírásokat tartalmazó olvasmányokon, és azokon a feladatokon, amiket nem csinálok meg, mert bizonyos programokat nem szeretnék letölteni a gépemre.

2010. január 20., szerda

Kudarcok a GIMP terén

Nos, letöltöttem az internetről a GIMP képszerkesztő programot arra gondolva, hogy ezen könnyebb lesz bűvészkednem, mint az otthoni gépen lévő hasonló programokon, mert ehhez van leírás és videóismertetés is.
HÁÁÁT!
A GIMP 2.6-os verziót találtam meg. Nem tudom, ez újabb vagy régebbi, mint amit a videóban használnak. Próbáltam olvasgatni a különböző elméleti leírásokat, mit hogyan kell csinálni, és közben Robi egyértelmű videóira gondoltam. Ha őszinte akarok lenni, a műszaki leírások számomra kínai nyelven íródnak. Amit mgmutatnak, azt leutánozom. Akkor jöjjön a videó; mit nekem egy egér és egy átméretezés! Videóval gyerekjáték lesz, ráadásul tegnap rajzoltam piros alapon zöld fenyőt, rá havat. Igaz, csak egy rétegre az egészet, mert még nem tudtam, mi az a réteg, és hogyan kell használni. Kezdhettem is újra kétszer a munkát. Legközelebb, a rétegekkel könnyebb lesz, remélem.
Nos, videó. Bár már megszoktam Robi hangját, és stílusát, azonnal elfogadtam az új videós tanári hangot. Nézzük azt az egeret! Két réteg készen van, a másodikra kijelölöm az egér testét képező téglalapot. Most kiválasztom a színt, leokézom. Most körbe kellene keríteni ezzel a zölddel a kijelölt téglalapot. És elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor beleszól a munkámba a technika ördöge, ugyanis nem hajlandó bekeríteni ezzel a bizonyos zölddel az egeret, hiába utánozom le lépésről lépésre a videón látottakat. Ráadásul a téglalapot kijelölő eszközt sem tudom letenni, akármelyik módszert választom. Pffffffffffff!
Sebaj, végignézem a videót, gondolatban elraktározom a látottakat, majd máskor hátha sikerül, most nézzük azt a billentyűzetet és méretezzük át!
Ha elindulsz a lejtőn, nincs megállás. A képet behívom, készítek mögé egy "Alfa-alapot", kipróbálom, tényleg ott van-e,vagyis beleradírozok, ahogy a videó, látom a kis kockákat. Hurrá, ez működik! Radírozást visszavonom, ismét minden fehér, mint a videón, de tudom, ott az a bizonyos háttér a háttérben. A radírtól azonban nem tudok megszabadulni, nem engedi letenni a funkciót a program, bármit próbálok, maximum eszközt válthatok, például ecsetet vehetek a kezembe vagy varázspálcát. Képtelen vagyok tovább folytatni a munkát, pedig megtalálom a segédvonalakat, amiket a videón behúznak, de hiába. Sőt, a program lefagy!!! Ördög és pokol, miért mindig én?
Mit tehet ilyenkor az ember technikai analfabéta lánya? Először is ír egy üzenetet a Fórum technikai rovatába Robinak, hátha ő tud valami orvosságot a bajra. Aztán végiggondolja, hátha az Explorert nem szereti a program, pedig eddig minden rendesen futott rajta, és jobban szerették az eddigi programok az Exploreret, mint az iskolában a Mozilla változatait.
Ez van. Mára befejeztem a képszerkesztést, és egyik nap nekilátok a feladatnak egy másik képszerkesztőben, ami itthon van a gépen.
Hogy kicsit javítsak a helyzeten, újra nekiláttam az olvasmányoknak, ahol ismét technikai adatokkal, műszaki ismeretekkel bombáztak. Ez nem az én témám! :(
Elgondolkodtam azon, miért kell nekünk ennyire belemélyedni a videó, a hang, a kép szerkesztésébe. Úgy hiszem, nem fogok soha olyan mélyen belemerülni a tananyagkészítésbe, hogy teljesen profi szintre kelljen feltornáznom magamat. Biztos vagyok benne, hogy az általam készítendő tananyagok aránylag egyszerű technikai szinten fognak mozogni, nem fogok animálást alkalmazni, videót vágni, stb. Ha mégis, egészen biztos, hogy segítséget veszek igénybe a párom személyében vagy diákjaim közül kérem néhány ügyesebb segítségét.
A színekről olvasva találkoztam néhány kérdéssel.
Miért piros a piros pont, ugyanakkor a javítás színe is piros. Hát igen, ez elég rendes ellentmondás, bár a piros természetéből ered. A piros egy olyan szín, mely melegséget, szeretetet sugároz, ez magyarázza a jutalmazó piros pont színét. Viszont egyben olyan szín is, mely jól látható, figyelemfelkeltő, ami alkalmassá teszi a javításhoz való használatra.
Miért zöld a tábla, az asztal? Erre a válaszom: miért? Zöld? A viccet félre téve, eredetileg a tábla színe valószínűleg azért lehetett zöld, mert ez a szín megnyugtatja a szemet, és a táblát, ugye, sokáig kell néznie a diáknak minden nap. Az asztal, gondolom, hasonló meggondolásból kapta a színét. A viccre visszatérve; ma, amikor az iskolák egy részében már nem krétát használnak (ami egyébként jól látszott a zöld felületen), megjelentek a fehér táblák, melyekre kék, fekete, zöld vagy éppen piros filctollal írunk. Ezek a táblák már arra is jók, hogy egy projektor vetítéséhez megfelelő háttérként szolgáljanak.
Kicsit letört a mai napi ténykedésem, de holnap nagy lépésre készülök. Már csak két téma van a listámon, holnap eldöntöm, miből fogom elkészíteni majd azt a bizonyos próbakurzust, és feltöltök hozzá néhány tananyagelemet. Utána pedig nekilátok a második heti anyagnak, mert az a szinposzis is elég ijesztően hangzik, biztos lesz, mit töprengeni rajta, mert itt más gondolkodásmódra lesz szükség, mint egy óra megtervezéséhez.
Ebben a modulban menthetetlenül késésben leszek, de igyekszem elvégezni azokat a feladatokat, amiket a modul kitűz és a gép engedélyez. Úgy látszik, a kettő nem esik egészen egybe.

2010. január 17., vasárnap

Visszatérés a Tenegenre avagy TC03 modul

Miután sebbel-lobbal befejeztem (legalábbis saját véleményem szerint) a TC02 modult, január 8-án éjfélkor elutaztam síelni egy hétre. Iskolánk egyik tanára szervezte az utat, de a résztvevők öszetétele igencsak vegyes volt. Egy meglehetősen összeszokott alapcsapatról van szó, akikhez mindig csatlakoznak új tagok is.
Én a párommal most voltam hatodik alkalommal Paganellán, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, főleg így január 2.-3. hetében, amikor az olaszok éppen dolgoznak (már - még). Ilyenkor kevesen vannak a pályákon, kényelmesen lehet siklani a minden este szépen rendbetett havon.
Idén az időjárás kevésbé volt kegyes hozzánk, mert az utolsó nap kivételével hol ködben, hol felhőben síeltünk, kevés napfényt láttunk, de a kedvünket ez sem vehette el. Nem akármilyen síterep ez; az amerikai válogatott is itt edz két európai síterepen rendezett világverseny között. Idén is láttuk őket háromszor is beszállni a felvonókba. Ilyenkor persze a fekete pálya zárva van, bár ez engem nem zavar.
Jó volt érezni idén is, hogy ismét fejlődött egy kicsit a sítudásom; na nem a stílusom, mert az bizonyára borzalmas - nem tudok szépen, szabályosan síelni -, hanem a kitartásom, a tempóm lett jobb, és ismét elmondhatom magamról, hogy biztonságosabban is síelek, mint tavaly.
Őszinte leszek, nem volt túl sok kedvem hazatérni Pécsre, mert ott is már szinte otthon érzem magamat. Persze győzött a kötelességtudat, és most ismét itt vagyok! Ma délután felléptem a Tenegenre is, és megkezdtem a TC03 modult.
Nos, igen; rögtön egy hét késésben vagyok, amit ezen a héten nem lesz egyszerű behozni, mert holnap kezdődnek a félévi konferenciák, a bizonyítványírás, az osztályom statisztikáinak elkészítése, csupa rám váró feladat!
Sebaj, fejest ugrottam az olvasásba. Szerencsére az első egy-két olvasmány nem feküdte meg a gyomromat. A szövegfájlok formai követelményeit érdekes volt elolvasni. Nap mint nap szerkesztek feladatlapokat a diákoknak, igyekszem is a felsorolt szempontokat szem előtt tartani, bár soha nem olvastam róla leírást; ez amolyan ösztönös érzés, hogyan szerkesszem meg a szöveget, azt hiszem a szépérzékem diktálja. Még soha nem panaszkodtak olvashatatlanságra, kuszaságra. Olyan megjegyzést már kaptam, hogy "Tanárnő, nincs ez a két betű felcserélve esetleg?" Igen, ez a szövegszerkesztésnél egy olyan szempont, mely nem szerepelt a listán, pedig szerintem ez is fontos. Főleg akkor, ha a szöveg idegen nyelvű és nyelvtanulás/tanítás célját szolgálja. Ilyenkor gyorsan elnézést kérek, a diákok pedig jót mosolyognak, mert végre ők is rajtacsípték valamin a tanárnőt. Nincs is ebből soha problémánk. Ha elfogadjuk és beismerjük a saját hibánkat, akkor a diák is természetesnek veszi a mi emberi mivoltunkat, nem kezd el "kekeckedni" velünk.
Milyen eszközöket használok szívesen a szövegek elkészítésekor?
Nos, iskolai, kinyomtatásra szánt szövegek esetében általában kivétel nélkül fekete színt használok, de a kiemeléseket így is meg tudom oldani. Erre vagy dőlt vagy félkövér betűtípust használok. Ha több szintű megkülönböztetésre van szükségem, egy adott szövegen belül használom mindkettőt is. A címekhez általában a kis kapitális betűformátumot szeretem alkalmazni, mert az olyan nemes, elegáns számomra. A címet méretében is megkülönböztetem.
A betűtípusok közül leggyakrabban a Times New Romant használom, mint mindenki. Időnként azonban már unom ezt a típust, ilyenkor frissítésként Book Antiqua, Arial Black, Comic Sans MS vagy Georgia betűtípust használok. Többféle betűtípust használok egy dokumentumon belül, amikor azt a feladat megkívánja. Például egy olyan feladatlap esetében, ahol különböző emberek szólalnak meg, és ezekhez a szövegekhez kapcsolódik a feladat, könnyebben különítik el a diákok egymástól a szövegegységeket, mint azonos betűtípussal írva.
Ha olyan szöveget adok a kezükbe, mely esetleg egy levél vagy valamilyen személyesebbnek tűnő szöveg, ritkán olyan betűtípust választok, amely kézírásra hasonlít. Itt viszont figyelek a betűméretre, mert ezek a betűtípusok kicsit nehezebben olvashatók az általában használt 12 pontos betűméretben.
Tovább olvasgattam a leckéket, és a képekről, azok méretezéséről, beszerezhetőségéről, típusairól frissítettem fel ismereteimet, és szereztem be újakat. A feladatokat nem végeztem el, ezeket az ismereteket már korábban itthoni "bűvészkedéseim" során elsajátítottam bizonyos fokon. Aztán eljutottam a képszerkesztéshez, a GIMPhez. Ezt le kellene tölteni. Holnap majd beszerzem az információt, honnan töltsem le, aztán jöhet a munka. Itthon is van a gépen valamilyen szerkesztő, és egyszerű trükköket én is csináltam már, de majd kipróbálom a GIMPet.
Holnap pedig megnézem a tanmenetemet, hogy március végére, április elejére hova jutok el nagyjából, milyen anyagok várnak rám akkor. Aztán kitalálom, mi legyen az az anyagrész, amelyből elkészítem azt a bizonyos feladatot, megkezdem a tananyagelemek feltöltését is.

2010. január 4., hétfő

Számítógépes játékok helye avagy A játék az óravázlatban

Egy olyan feladattal találtam szemben magamat a TC02 modulban, ami igencsak megakasztott. Mondhatni, igen erős ellenállást váltott ki bennem, mert igencsak nem értek egyet a dologgal.
Ez a valami pedig egy olyan óravázlat elkészítése, méghozzá két órát felölelően, melynek célja a diákok számítógépes játékokkal kapcsolatos élményeinek feldolgozása; mit játszanak, milyen játékok ezek, mire jók, mire nem jók.
Miért is szánjunk erre időt? Ha egy szűkre szabott órakeretben, ahol alig-alig vagyunk képesek befejezni az évi penzumot, még ilyen "felesleges" dolgokra is szánunk időt, esetleg a feletteseink szembesítenek minket azzal a ténnyel, hogy "nem dolgozunk"! Mert milyen is egy diák? Ha valamelyik órán lazaságot tapasztal, azt igyekszik az őt tanító többi kollégának is tudomására hozni, abban a csalfa reményben, hogy ott is lazább órát ér el. Ezzel - akaratukon kívül - ügyesen bemártják az adott tanárt. Nos, elképzelem, amint én az olasz órámat ilyesmire használom - - szerintem rögtön elterjedne, hogy S. tanárnő olaszon magyarul beszélget a számítógépes játékokról. A következő hír már az lenne, hogy nem csak beszél róluk, de játszani is lehet az órákon, ha nem is gépen, de mobilon. Háát, köszönöm. Kényes vagyok arra, mit mondanak rólam!
Más. A diákok nem képesek egymást meghallgatni. Sokszor az is nehezen megy nekik, hog a tanári magyarázatra figyeljenek, nemhogy a társukra. Ha egy osztálytárs beszél, már kezdődik is a susmus! Hú, de jól lehet így bármiről "beszélgetni"!!!
István a fórumon tett egy kísérletet arra, hogy meggyőzzön, ez azért fontos, nehogy lemaradjunk az oktatással. Meghallgattam az érvét, ezt a jólneveltségem megköveteli, elfogadom, hogy ő így gondolja, de! És itt jön az a "de", ami abból fakad, hogy én középiskolában tanítok, ahol - mint az az előző modulban kitöltött diákkérdőívekből kiderül - a diákoknak igenis elsődleges forrás a tanár szava. Sokan egyáltalán ki sem nyitják a könyvet (SAJNOS). Ha a tanulás színterét félreértelmezett, eltúlzott modernitás miatt áttesszük a számítógépes játékok világába, már egyáltalán nem tekintik tanulásnak. Mondhatnánk erre, jó, ezt akartuk elérni, hogy játszva tanulják meg az anyagot. A bökkenő ott van, hogy a gyerek, főleg a kamasz pedig olyan fura bogár, hogy csak akkor fog játszani valamivel, ha az érdekli. Kérdem én, lövöldözős környezetben hogyan is tanítsak idegen nyelvet?! Szerepjáték Mussolini korában? Hagyjuk az álmodozást, és a fellengzős túlzásokat! Majd ha minden iskola minden termében lesz széles sávú internet, interaktív tábla, tanári gép, projektor, és minden diák a saját laptopjával jön, plusz a játékok rendelkezésre állnak, és minden ingyen, na akkor beszélhetünk erről. Addig pedig senki ne kényszerítsen arra, hogy olyan módon tanítsak, ami idegen tőlem. Már csak azért sem, mert onnan kezdve nem lennék hiteles, akkor pedig mit sem ér a munkám. A diák érzi, ha valaki megjátsza magát, nem is fogadja el, megkérdőjelezi a szavát!
Mi legyen hát a feladattal?!
Úgy döntöttem, annyit megteszek, hogy azoknak a diákjaimnak, akik játszanak, és hajlandók segíteni, nyomtatott formában osztályfőnöki órán a kezébe adtam a kérdőívet. Ráírattam, milyen játékkal játszanak. Itthon elemeztem a kérdőíveket.
A diákok a következő játékokkal játszanak:
World of Warcraft (4 fő), Call of Duty 2 (7 fő), Grand Theft Auto San Andreas (1 fő), LOST (1 fő), F.E.A.R. (1 fő), The Witcher (1 fő).
A WoW szerepjáték, MMORPG, ahogy valaki jelölte, a CoD "lövöldözős" (hurrá!!!), vagy FPS, a GTASA "real play típus - valóságszimuláció (munka, család stb - írta a fiú), melyben másokkal együttműködik, a LOST kalandjáték, stratégiai játék, The Witcher egy RPG(?), a F.E.A.R. nem tudom, mi. Csupa varázsszó, amiket nem értek - bár kérdés, érdekel-e egyáltalán?
Azt tapasztaltam nagyjából, amire számítottam, és amit nem is vonok kétségbe. A diákok szerint ezek a játékok 4,46 aránnyal "Tanítanak arra, hogyan szürjünk le tanulságot a hibás lépésekből." valamint 4,375 pontot kapott a "Segíti a csoportmunkát és a tudásmegosztást." megállapítás. A kérdőív első olvasásakor felmerült bennem, biztos értik-e a megfogalmazásokat. Az egyik szempontnál "Fejleszti a finommotorikus képességeket." csak 2,46, míg az "Innovatív lépésekre sarkall." csak 1,4 pontot kapott. Ezek magarázata az, hogy sokszor nem pontozták, mert nem értették a megfogalmazást.
Érdekes módon a WoW-ot játszók adták a legalacsonyabb pontokat, de a két kiugró ponttal rendelkező szempont itt is magas pontszámot kapott.
Arra a szóbeli kérdésemre, szerintük lehet-e tanulni a játékkal, azt mondták, inkább csak készségeket. Valaki azt mondta, a tanulást úgy motiválhatja, ha például a szülő addig nem engedi játszani a gyermekét, amíg az nem tanult. Azt nem hiszik, hogy ilyen módon iskolai tanulást lehet szervezni, de még a technikai lehetőségét sem látják - informatika tagozatos osztály lévén tisztában vannak a rendelkezésre álló eszközökkel. Azt jónak tartották, hogy megkérdeztem őket a játékról, de azt már nem hiszik, hogy nekem is feltétlenül játszanom kellene - hacsak nem saját kedvemre. Az érdeklődés esik nekik jól, hogy ezek a beszélgetések is a kapcsolatfelvételnek, az egymás megismerésének egyik formája.
Ami viszont tipikus volt ismét - amíg valaki beszélt, szinte csak én figyeltem rá - hiába, szünet utáni első nap 7. órája! Bár szerintem legalább azért figyelhettek volna, mert olyan témáról volt szó, mely az ő világukat érinti, ők élnek ebben a virtuális környezetben. Ha ők nem hallgatják meg egymást - pedig a játékok állítólag fejlesztik a társas készségeket, segít mások ötleteit figyelembe venni -, nos, akkor nincs értelme ennél több időt iskolai órák keretében rászánni. Majd egy osztálykiránduláson, kis csoportban, ha alkalom adódik rá.
Addig pihenjen csak a téma!