TC05A03

A feladatom a hazai adatbázisok értékelése. Igen nehéz feladat, mert nem igazán szoktam őket használni. Ennek alapvető oka az, hogy olasz nyelvből a hazai tananyagbázisokon nem találni anyagot. Így általában külföldi, elsősorban olasz nyelvű oldalakat használok, vagy autentikus forrást - újságcikket - használok.
Így alapvetően el is mondtam a véleményemet ezen adatbázisokról - az én szemszögemből használhatatlanok, értektelenek.
A magyar elektronikus könyvtár képez ezek közül kivételt, bár ez sem szakmai szempontból. Előfordult, hogy hirtelen valamilyen magyar irodalmi alkotásra volt szükségem, és az adott mű nem volt meg otthon. Ilyenkor az elektronikus könyvtár jól használható, bár nagy hátránya, hogy csak a múlt század első felééig találhatók meg a művek, a mai irodalom nem szerepel rajtuk - persze akkor senki nem venne könyveket! Ami persze nem igaz, sokkal szívesebben lapozom egy kényelmes fotelben a könyvesboltban vásárolt új könyv lapjait, mint fárasztom a szememet egy kényelmetlen széken ülve a számítógép előtt. Én még az a begyöpösödött ember vagyok, akinek a könyv, a folyóirat kézzel foghatósága örömet jelent, mert bárhova magammal vihetem, elővehetem a könyvet, újságot, nem vagyok helyhez kötve, és igen, ebben benne van a birtoklás öröme is egy-egy szép kötet esetében. Megvan annak a varázsa, hogy egy kedvenc könyvet ajánlok valakinek, és kölcsönadom, vagy valaki megtisztel azzal, hogy kölcsönadja kedvenc olvasmányát, amire illik vigyázni. Ez az internetes olvasás esetében nincs így - hiányzik!
Azon még nem gondolkodtam, hogy publikálnám-e esetleg saját "digitális termékeimet" például az olyan sokat ostorozott Sulinet digitális adatbázisban. Nincs energiám a feladataim plusz átalakításához, legyen az bármilyen egyszerű is. Lehet ez lustaság, és valószínűleg sokan vannak még így, ezért hiányos az adatbázis. (Egyébként ez a digitális termék kifejezés is riasztó. Mintha valami áruról beszélnénk, nem a tanításról, vagy annak eszközéről. Roppant üzletszagú az egész, nem emberközeli!)
Őszinte leszek, nem szeretném ellátni a kurzusomat CCM licenccel, ha valaki használni szeretné, tegye bátran, azt csinál vele, amit akar. Nem vagyok irigy a munkámra, és ha valaki nem tudja, hogy az én munkámat használja, az sem zavar. Valószínűleg kiváló szürke emberke lettem volna a középkorban, amikor a művészek közül sem ismerünk mindenkit!
A tananyagelemek feltöltésekor cimkéznünk kellett, ami meglehetősen körülményes volt; egy képnél kicsit fura megállapítani, milyen céllal teszem fel, más lehet, hogy teljesen más céllal fogja használni, akkor meg minek cimkézzem. Bár most így visszaolvasva, azt hiszem, ez nem a cimkézés, hanem a metaadatok felsorolása volt. A cimkézés csak egyszerűbb kifejezés, és talán kicsit kézenfekvőbb megoldás. Talán könnyebben is használható, mindenesetre nekem szimpatikusabb.
A feladat végén ismét előkerül a bizonyos delicious.com/Tenegen. Be kell vallanom, ez a közösségi könyvjelző csak púp a hátamon, és nem látom semmi értelmét. Ráadásul úgy emlékszem, hogy valamelyik korábbi modul során egyszer már fel kellett tenni valamilyen adatbázis vagy feladatbank linkjét. Akkor ezt megtettem, már nem tudom, mit és hogyan. Annyira nem szimpatikus ez az alkalmazás, hogy most nem is élek vele.

TC05A02

A kurzus utolsó moduljához meglehetősen nehezen kezdtem hozzá, mert iskolai teendőim feltorlódtak, majd a regenerálódás időszaka következett.
Azért is fogtam nehezen ehhez a modulhoz, mert a főcímeket elolvasva úgy éreztem, ez visszakanyarodás az első modulban olvasottak egy részéhez.
Nos nézzük, mi is a feladat!
E-portfólió
Igen, az adott modulban létrehoztam egy e-portfóliót, akkor fel is töltöttem adatokkal, néhány anyagomat is feltettem, majd annyiban hagytam. Valójában nem is emlékszem már a jelszavamra, és túl sok hasznát sem vettem akkoriban, azóta pedig még csak a gondolataimban sem jelent meg. Bizonyára vannak, sőt sokan, olyanok, akiknek ez egy hasznos alkalmazás, számomra a kevésbé fontosak közé tartozik pillanatnyilag. Nem mondanám feleslegesnek, mert ismerve egy kicsit ezt a lehetőséget, bármikor használhatom majd a jövőben, ha szükségem lesz rá.
Tananyagok megosztása
Elolvastam a SLOOP ötletről szóló cikket, de túl sok gondolatot nem ébresztett bennem. Jó dolog, hogy az interneten különböző anyagokat találok, ha már semmi ötletem nincs, kifogyok a feladatokból szívesen böngészek, és szívesen tenném elérhetővé is az anyagaimat. Ehhez azonban nem szeretnék mindig új és új felületekre felkerülni, mert kezdem félteni a civil szférámat.
A tanfolyam során ugyanis elértem egy pontra, amikor kezdtem azt érezni, beszippant a rendszer. Szerencsére találtam olyan "menekülő utakat", melyek segítségével visszataláltam a való életbe, ezzel párhuzamosan azonban kevésbé lelkes diák lettem. Saját példámon tapasztaltam meg, mennyire képes beszippantani az internet világa. Így, utólag, örülök, hogy kimásztam belőle. A világ a számítógép mellett is létezik, és sok érdekes élményt nyújt. Ha túl sokat ülsz a gép mellett, bizonyos dolgok elfutnak melletted, és kimaradsz belőlük. Kár lenne!
Nem hiszem egyébként, hogy a magyar tanárok nem szívesen osztják meg másokkal saját "termékeiket", tantestületen belül nálunk működik a cserebere. Hogy ez nem neten keresztül megy? Sok olyan oka van, amiről már korában írtam.
E-learning tananyag
Az e-learning hasznos kiegészítése lehet lehet a tanórai munkának, bár kötelező részévé nem feltétlenül tehető (szociális helyzet!). Szerintem úgy érdemes használni, hogy motiváló legyen, vagyis ha a diák dolgozik rajta, az mindenképpen valamilyen jutalmat érdemel.
Az a csoport, amely a kurzusomat kipróbálta, pozitívan nyilatkozott a kísérletről, további használatra buzdítottak, ötletet is adtak. Azonban ők is csak kiegészítésként, gyakorlásként tartották hasznosnak, mert úgy érzik, szükségük van a közvetlen tanár-diák kapcsolatra, a beszédre - nyelvet tanítok, ez érthető is.
Próbáltam az iskolai moodle-felületen dolgozni, és néhány feladatot feltettem diákjaimnak. Azt tapasztaltam, hogy saját érdekükben hajlandóak használni az iskolai felületet, remélem, ez a jövőben is így lesz.
Tananyagelem
Hogy mit jelent a kifejezés, kicsit meghatározhatatlan, azt hiszem, mindenkinek mást. Vannak egységek, amiket még tovább bontanának mások, holott én azt a legkisebb komplett egységként kezelném, más esetben fordítva lehet. Minden attól függ, ki mire használ egy adott tananyagelemet. Azt nem tudom, mennyire van értelme egy tananyagelem bázis létrehozásának, mert egy ilyen bázisból ugyanolyan nehéz kikeresni egy adott elemet, mint magáról az internetről. Abban sem hiszek, hogy ezek az apró elemek lehetnek a jövő "tankönyvei", hogy minden tanár tetszése szerint fog ezekből építkezni. Egész egyszerűen átjárhatatlan iskolarendszer jöhetne létre, a diák nem vagy csak nagyon nehezen tudna iskolát váltani. Persze lehet, hogy pesszimista vagyok.

Forgatom a forgatókönyvet

Elkészült a forgatókönyvem, és mielőtt feltöltöttem, alaposan átforgattam. Kicsit elüldögéltem fölötte, mert voltak kétségeim, mit is kell felölelnie.

Előző blogbejegyzésemre Marika írt egy megjegyzést, miszerint figyelmetlen voltam, hogy nem olvastam el a kurzusok egymásra épülését. Én bizony olvastam azt is, a különböző feladatok (integrálás, szinopszis, forgatókönyv) leírását is. Az abszolút világos volt, hogy ezek egymásra épülnek, ez vitán felül állt. Ami gondot okozott, és egy következő hasonló témájú kurzus indításakor átgondolásra érdemes, hogy nem volt teljesen egyértelműen megfogalmazva, melyik anyagnak mekkora tananyagot kell felölelnie. Így ebben mentem a saját fejem után, és nem biztos, hogy egy jó kis kurzust sikerült összehoznom. Történt ugyanis, hogy az elkészült prezentáció lett (volna) a tananyagom első órányi anyaga. Amit persze így nem biztos, hogy fel tudok használni.

Mindez nem vette el a kedvemet, mert találtam a kurzusok összefüggéseiről szóló kis írásban egy mondatot, ami nekem (is) kedvez: ha úgy érzem, hogy nem működik teljesen az előre kitalált dolog, nyugodtan változtathatok rajta, a lényeg, hogy olyan kurzust hozzak létre, ami működőképes. Az is vigasztaló, hogy visszamenőleg nem kell kijavítani a dokumentumokat, azok úgy jók, ahogy vannak, csak az elképzelésem változott.

Első alkalommal ülök neki ilyen kurzus tervezésének, és az e-learninges módszer - hiába ülök már fölötte, mellette, előtte október közepe óta - még nem vált olyan aktív részévé életemnek, és főleg tanítási kultúrámnak, hogy azonnal profi kurzust tervezzek. Folyamatosan mocorog az agyamban a tananyag, ahogy új és újabb lépést teszek a kész kurzus felé, egyre inkább látom az elkövetett hibákat (?), amik nem igazi hibák, csak apró félreértések, és ezeket a kurzusban ki kell küszöbölni. Szóval a fejemben alakul a kurzus, és tudom, hogy nem "csak" arról fog számomra szólni a következő modul, hogy beintegrálom egy moddle- keretbe az elkészített anyagot, mert bizony még az anyagon is kell majd dolgozni. Természetesen mindezt megteszem, mert a diákok elé egy jól működő tananyagot szeretnék letenni a számítógépes asztalra - :) -, hogy kicsit több kedvvel üljenek le tanulni.

Ha őszinte akarok lenni, a modul elején azt hittem, projektoron kivetíthető órát kell terveznem, ahhoz készült a prezentációm. Persze abból indultam ki, mennyi lehetőség/esély van az iskolában arra, hogy számítógépes terembe jussak a csoportommal. Azt pedig kicsit nehezen tudom elhinni, hogy a tanórán foglalkozom valamivel, a diákok pedig emellett pluszban foglalkoznak a kurzusanyagommal. Ha pedig az órán ugyanazzal foglalkozunk, akkor mi értelme a netes kurzusnak. Vagy addig az órán nem dolgozok?

Szóval, vannak kétségeim, kérdéseim ezzel kapcsolatban, és kíváncsian várom, mi lesz a megoldás!

Meg persze azt is kíváncsian várom, milyen új hókuszpókuszt tanulok majd a következő modulban, amivel felvarázsolom az anyagot a netre. És ez komolyan kíváncsivá tesz, és egyre inkább a varázslás misztikus kategóriájába tartozik számomra!

A tantestületünkből aránylag sokan veszünk részt a kurzuson, és időnként "tenegen-roham" söpör végig rajtunk, ami egy bizonyos probléma több szempontból történő megvitatását jelenti kisebb kupaktanács formájában. Éppen pénteken is nagy tanakodásba fogtunk a szinopszis és forgatókönyv kérdéskörében, amikor egy kolléganőnk, aki nem vesz részt a képzésben, megállapította, hogy néha szinte irigyel minket, olyan dolgokról beszélünk, méghozzá lelkesen. Ez a kurzus az ő szavaival élve igazi közösségteremtő erővel bír, bár szerintem kirekesztő is - amiről beszélünk,a többiek számára még inkább misztikus ködbe burkolózik, mint számunkra, akik előtt lassanként fellebbennek a leplek.

Elkészült!

Ma végre befejeztem a szinopszisomat! Nem tudom, megfelel-e az instruktori elvárásoknak, de elkészültem vele. Kicsit tanakodtam, még a tutoromtól is megkérdeztem, milyen formanyomtatvány alapján dolgozzak, ugyanis kettőt sikerült a leckén belül találnom. A feladat leadásánál volt egy nyomtatvány, végül ezt töltöttem ki, de kacérkodtam aleckén belül található mintával is, ami alapján Farkas Robi is dolgozott. Igaz a kettő között is volt különbség.
Szóval, mint már írtam, elkészült a nagy mű. Pontosabban kicsi, mert ugyebár ezen mi még fogunk dolgozni, sőt, nemcsak mi, hanem a diákjaink is!
Egy valamit már most tisztán látok, a témaválasztásom nem volt túl célszerű. Ha kicsit többet agyaltam volna, inkább egy nyelvtani anyagot kellett volna választanom, az hosszabb. több részre bontható, jobban alkalmazhatóak esetében a feladatok, tesztek...
Én viszont egy lexikai egységet választottam, amit nem lehet sok részegységre tagolni, kicsit nehezebben fogható meg ilyen táblázatokban, mint a szinopszisé is volt.
Másrészt én abból indultam ki a prezentációm elkészítésekor, hogy az anyagot közös órai munka során fogjuk felhasználni, és az egy órai anyagot mind-mind beleépítettem; nem tudom, ez volt-e valójában a cél?
Talán jó lett volna, ha ennek a modulnak az elején egyértelműen leírják, milyen fokozatokon keresztül hova fgunk eljutni, mit mibe fogunk beépíteni. Lehet, hogy ez megtörtént, de akkor az én figyelmemet elkerülte, vagy félreértettem. Így, utólag, már mindegy is. A megkezdett úton haladva meg kell próbálnom a legtöbbet kihozni az eredeti gondolatból!
Nos, harcra fel, vár a Forgatókönyv!

Úton a szinposzis felé

Bár a prezentáció készítése erőt adott és nem kevés sikerélményt - főleg, hogy az iskolában volt olyan kolléga, akinek én mutattam meg néhány Power Pointos alkalmazást -, a szinopszis formanyomtatványába betekintve rögtön visszahőköltem.

Forogtak az agytekervényeim, de nem igazán éreztem rá a szinposzis lényegére. Nehezen értem, hogy egy olyan tevékeny, mozgalmas és kreatív dolgot, mint a tanítás, hogy lehet ilyen lélektelen számok és kategóriák mögé rejteni úgy, hogy valaki felismerje, miről is van szó. Én felsorolhatom, hogy hány képet szeretnék felhasználni, és mi annak a pedagógiai célja, de ettől még nem látom, hol helyezkedik el az órában, és mi is valójában a felhasznált anyagom. Szívem szerint inkább összefüggő szövegben írnám le, mit is tervezek, és abba ékelném bele ezeket a technikai adatokat, a maguk órai helyén. Persze, nem ez a feladat. Megnéztem azt a mintaszinopszist, amit Farkas Robi készített történelemből. Igazán szép, alapos munka, amiről az jutott eszembe, hogy egyrészt a letölthető (és kitöltendő) szinopszisváz nem egészen egyezik meg ezzel - bár ezen még túlteszem magam -, de Robi témaválasztása is szerencsésebb volt. Egy hosszú tananyagról készítette a szinopszist, míg én egy olyan anyagrészt - Bar italiano - választottam, amit fel lehet dolgozni két tanóra alatt. Ez nyilván behatárolja azt, mennyi tananyagelemet alkalmazhatok, és miből gazdálkodhatok.

Ráadásul az sem egészen világos, hogy ezek után majd ezt a szinopszist kell felhasználni a forgatókönyvhöz is? És minek ez is az is? Megint csak oda jutok, hogy a lelketlen számok és adatok helyett szívesebben írnék egy összefüggő szöveget stb... de nem ez a feladat. Mint egy mantra, mondogatom magamban, de ettől nem lesz könnyebb a dolgom.

Most próbálom összehozni a szinopszist, valamennyit már beírogattam a vázba, de nem igazán tetszik, nehezen békülök meg vele. Nem igazán érzem mögötte azt a munkát, amit már a prezentációba például befektettem, mert azt egy kerek munkának éreztem, de hiába igyekszem szinopszissá alakítani, nem ugyanazt látom a számadatok mögött!

Ez is olyan maximalista elvárás lenne, mint amivel Matúz Éva blogjában találkoztam? Éva nagyon jól választotta meg a témáját, és ügyesen elkészítette a szinopszist, bár ő nem volt vele maradéktalanul elégedett. Ez tanárbetegség?! Jó volt a blogban megjegyzésként olvasni Marika szavait, aki igyekezett meggyőzni arról Évát, hogy igenis nagyon jó munkát végzett!

Én is vigasztalom magamat, hogy meg tudom csinálni, jó lesz, hiszen akik ehhez értenek, biztosan azt olvassák ki a sajátos nyelvezetből, amit én szavakkal elmesélnék. A remény hal meg utoljára! Persze azt már most látom, hogy magamtól soha nem fogok szinopszist írni, mert nem az én műfajom. Sokkal inkább blogot, ami személyes jellegű, és elég teret ad a gondolataimnak, érzéseimnek. Persze ez nem olyan műfaj, amit be tudnék építeni a tervezett két órába! Kár!

Hornyák Judit blogjában bukkantam olyan gondolatra, mely az én agyamban is visszhangra lelt, csak egy huszárvágással megoldottam a problémát. Judit ijedten olvasta a fórumon, ahogy a weboldal szerkesztésével kapcsolatban cseréltek eszmét "diáktársaink". Hol van ő ehhez? merült fel benne a kérdés. Nos, én is benéztem a fórumra és hanyatt-homlok menekültem, mert én sem értettem, amiről szó volt. Eszembe jutott viszont Farkas Robi egy nekem írt megjegyzése. Azt írta, minden, amit itt tanulunk, csak ajánlás, hogy próbáljuk ki, ha érdekel bennünket, és a próbálkozásokon keresztül találjuk meg azokat az alkalmazásokat, amelyek számunkra szimpatikusak, közel állnak hozzánk, tanítási gyakorlatunkban hasznukat vehetjük. Nos, én ehhez tartom magam, bevallom, bizonyos anyagokat most éppen csak átolvastam. A szinopszisba is csak olyan alkalmazásokat veszek be, mint például a mindmeister, a gondolattérkép, mert az jól használható rendszerezésre, de biztos nem kerül sor arra, hogy linkmegosztót alkalmazzak, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy nem szimpatikus, és rossz élményem kapcsolódik hozzá. Lehet, hogy ez meglehetősen emocionális megközelítés, de én már csak ilyen vagyok. Ha nem érzem jól magamat egy közegben, ha lehet, kerülöm, ha nem jön be egy eszköz, kihagyom az órából. Ennyi, így jól érzem magam munka közben, és a diák sem látja, hogy szenvedek, mert akkor előbb-utóbb ő is szenvedni fog.

Power Point

Ma feltöltöttem a prezentációmat, melyet a "Bar italiano" témakörben készítettem.

Igazság szerint hiányos lett, mert valamit elfelejtettem beilleszteni. Hazavittem ugyanis a tankönyvet, melyből szükségem lett volna egy árlapra, amit be kellett volna még szkennelni. Én azonban, finoman szólva, nem vagyok a szkenner nevű szerkentyű barátja, így ez a feladat a páromra várt. Addig a különböző oldalakat szépítgettem, egyéni animációkat állítottam be rajtuk, egy oldalt még beszúrtam, ahol előjön az előző olda feladatának megoldása is. Aztán, annyira megtetszett a művem, hogy meg is feledkeztem a hiányzó árlapról, és feltöltöttem a feladatot. Csak amikor a párom hazaért, jutott eszembe a dolog. :(

Most már mindegy, mert az a bizonyos oldal kicsit furán hat, csak a feladatkiírás és a hanganyag érhető el rajta, alattuk pedig egy nagy üresség. Így jár, aki kapkod, és hagyja magát elragadni a munka hevében!

Jó lecke volt, egyértelmű, hogy komoly munkát ilyen tempóval nem lehet végezni. Az az igazság, hogy kicsit frusztrál a tény, hogy van egy hét lemaradásom, bár most éppen abban reménykedem, hogy a modul végére utolérem magamat.

Már belekukkantottam a szinopszis anyagába is, de azt alaposan átgondolva kell elkészíteni, nem lehet kapkodva. Talán a hétvégén sikerül időt szakítanom rá, és jól átgondolva a terveimet sikerül majd egy egészen csinos anyagot kiagyalnom!

Tananyagelemek gyűjtése

Új siker a modulban! Ma végre döntésre jutottam, melyik is lesz az a téma, melyet a rövid kurzusban megjelenítek majd. Annak a kilencedikes évfolyamnak egy témarészletét választottam, ahol két csoportom is van, így több kísérleti nyuszikám lesz. Vagy nagyobb siker vagy látványosabb bukás. Bár ez utóbbitól a diákoknál nem félek; bármilyen számítástechnikai téren mutatott kicsike eredményemet értékelik. :)

A tizedikeseim úgyis kaptak már tavaly egy prezentációt! És a döntésem még nem jelenti azt, hogy minden "felesleges dokumentáció" nélkül nem készül majd egy kis kurzus kedvenc osztályomnak is.

Szóval, döntöttem, a "Bar italiano" témakört igyekszem feldolgozni valamilyen módon - remélem, sikerrel. Ezek után feltöltöttem egy képet a tananyagelem-bázisba, és elláttam a szükséges metaadatokkal. Ez remekül megy. Az viszont már kevésbé jutott el gyöpös kis agyamig, hogy abból a linkből, ami az én feltöltésemet jelöli, hogyan csináljak olyan fájlnevet, amit a feladat meghatároz. Így hát egyszerűen belinkeltem a tananyagelemet, és odaírtam bocsánatkérésemet. Ha a tutorom válaszol rá, majd kijavítom.

Kicsit csapongva láttam hozzá a tananyag további olvasásához. A párom határozottan megkért, ne töltögessek le mindenféle programokat, ki tudja, mi jön le velük a gépre. Ezzel egyet is értek, mert nem hiszek abban, hogy feltétlenül kell tudnom CD-t grabbelni, vagy videót szerkeszteni, vagy hangomat felvéve zenét tenni mögé. Szombaton délután azért a videókat, ígérem, megnézem, legalább halljak róla.

Az olvasgatásom így kicsit csapongóvá vált ebben a modulban. Beolvasva a fórumba, elképedve láttam, hogy Judit már a szinposzist készíti, míg én éppen csak feltöltöttem egy elemet!

Aztán még délután az iskolában letöltöttem további képeket is a netről a bár témakörben. Itthon olvasgatva a Power Point leírásást - azokat az elemeit néztem át, melyeket autodidakta módszerrel még nem sikerült feltérképeznem -, felfedeztem, hogyan kell a nyilakat beúsztatni a képre, vagy hogyan lehet animálva egymás után feltenni a különböző elemeket egy diára.

Azt hiszem, Juditnál is valahogy így kezdődhetett, hogy már a szinposzisnál tart, mert ezzel meglódultak a gondolataim, főleg, miután azt is felfedeztem, hogyan lehet hangfájlt integrálni a diába. Egy egészen rövid diasort már most összeraktam, de még nem töltöm fel, mert ezen még van csinosítgatni való, még csak egy ötletkezdemény, ami azonban - szerintem - jó úton halad.

Néha azért elfog a kétség, hogyan fogom tudni kipróbálni az anyagot, mert az informatikatermek foglaltak, de elkezdem lassan becserkészni a szükséges termet is, előkészítve valamilyen teremcserét a jövőre nézve. Iskolánk 2009. végén vásárolt pályázati pénzen projektorokat, laptopokat, végső esetben úgy is meg tudjuk majd nézni, de azt hiszem a feladatunk lényege az lenne, hogy olyan anyagot készítsünk, amivel a diáknak ténylegesen dolgoznia kelljen a számítógépén.

Mindenesetre a mai apró sikeren fellelkesültem, és megvan a további motiváció, ami átsegít a számomra unalmas technikai leírásokat tartalmazó olvasmányokon, és azokon a feladatokon, amiket nem csinálok meg, mert bizonyos programokat nem szeretnék letölteni a gépemre.

Kudarcok a GIMP terén

Nos, letöltöttem az internetről a GIMP képszerkesztő programot arra gondolva, hogy ezen könnyebb lesz bűvészkednem, mint az otthoni gépen lévő hasonló programokon, mert ehhez van leírás és videóismertetés is.

HÁÁÁT!

A GIMP 2.6-os verziót találtam meg. Nem tudom, ez újabb vagy régebbi, mint amit a videóban használnak. Próbáltam olvasgatni a különböző elméleti leírásokat, mit hogyan kell csinálni, és közben Robi egyértelmű videóira gondoltam. Ha őszinte akarok lenni, a műszaki leírások számomra kínai nyelven íródnak. Amit mgmutatnak, azt leutánozom. Akkor jöjjön a videó; mit nekem egy egér és egy átméretezés! Videóval gyerekjáték lesz, ráadásul tegnap rajzoltam piros alapon zöld fenyőt, rá havat. Igaz, csak egy rétegre az egészet, mert még nem tudtam, mi az a réteg, és hogyan kell használni. Kezdhettem is újra kétszer a munkát. Legközelebb, a rétegekkel könnyebb lesz, remélem.

Nos, videó. Bár már megszoktam Robi hangját, és stílusát, azonnal elfogadtam az új videós tanári hangot. Nézzük azt az egeret! Két réteg készen van, a másodikra kijelölöm az egér testét képező téglalapot. Most kiválasztom a színt, leokézom. Most körbe kellene keríteni ezzel a zölddel a kijelölt téglalapot. És elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor beleszól a munkámba a technika ördöge, ugyanis nem hajlandó bekeríteni ezzel a bizonyos zölddel az egeret, hiába utánozom le lépésről lépésre a videón látottakat. Ráadásul a téglalapot kijelölő eszközt sem tudom letenni, akármelyik módszert választom. Pffffffffffff!

Sebaj, végignézem a videót, gondolatban elraktározom a látottakat, majd máskor hátha sikerül, most nézzük azt a billentyűzetet és méretezzük át!

Ha elindulsz a lejtőn, nincs megállás. A képet behívom, készítek mögé egy "Alfa-alapot", kipróbálom, tényleg ott van-e,vagyis beleradírozok, ahogy a videó, látom a kis kockákat. Hurrá, ez működik! Radírozást visszavonom, ismét minden fehér, mint a videón, de tudom, ott az a bizonyos háttér a háttérben. A radírtól azonban nem tudok megszabadulni, nem engedi letenni a funkciót a program, bármit próbálok, maximum eszközt válthatok, például ecsetet vehetek a kezembe vagy varázspálcát. Képtelen vagyok tovább folytatni a munkát, pedig megtalálom a segédvonalakat, amiket a videón behúznak, de hiába. Sőt, a program lefagy!!! Ördög és pokol, miért mindig én?

Mit tehet ilyenkor az ember technikai analfabéta lánya? Először is ír egy üzenetet a Fórum technikai rovatába Robinak, hátha ő tud valami orvosságot a bajra. Aztán végiggondolja, hátha az Explorert nem szereti a program, pedig eddig minden rendesen futott rajta, és jobban szerették az eddigi programok az Exploreret, mint az iskolában a Mozilla változatait.

Ez van. Mára befejeztem a képszerkesztést, és egyik nap nekilátok a feladatnak egy másik képszerkesztőben, ami itthon van a gépen.

Hogy kicsit javítsak a helyzeten, újra nekiláttam az olvasmányoknak, ahol ismét technikai adatokkal, műszaki ismeretekkel bombáztak. Ez nem az én témám! :(

Elgondolkodtam azon, miért kell nekünk ennyire belemélyedni a videó, a hang, a kép szerkesztésébe. Úgy hiszem, nem fogok soha olyan mélyen belemerülni a tananyagkészítésbe, hogy teljesen profi szintre kelljen feltornáznom magamat. Biztos vagyok benne, hogy az általam készítendő tananyagok aránylag egyszerű technikai szinten fognak mozogni, nem fogok animálást alkalmazni, videót vágni, stb. Ha mégis, egészen biztos, hogy segítséget veszek igénybe a párom személyében vagy diákjaim közül kérem néhány ügyesebb segítségét.

A színekről olvasva találkoztam néhány kérdéssel.

Miért piros a piros pont, ugyanakkor a javítás színe is piros. Hát igen, ez elég rendes ellentmondás, bár a piros természetéből ered. A piros egy olyan szín, mely melegséget, szeretetet sugároz, ez magyarázza a jutalmazó piros pont színét. Viszont egyben olyan szín is, mely jól látható, figyelemfelkeltő, ami alkalmassá teszi a javításhoz való használatra.

Miért zöld a tábla, az asztal? Erre a válaszom: miért? Zöld? A viccet félre téve, eredetileg a tábla színe valószínűleg azért lehetett zöld, mert ez a szín megnyugtatja a szemet, és a táblát, ugye, sokáig kell néznie a diáknak minden nap. Az asztal, gondolom, hasonló meggondolásból kapta a színét. A viccre visszatérve; ma, amikor az iskolák egy részében már nem krétát használnak (ami egyébként jól látszott a zöld felületen), megjelentek a fehér táblák, melyekre kék, fekete, zöld vagy éppen piros filctollal írunk. Ezek a táblák már arra is jók, hogy egy projektor vetítéséhez megfelelő háttérként szolgáljanak.

Kicsit letört a mai napi ténykedésem, de holnap nagy lépésre készülök. Már csak két téma van a listámon, holnap eldöntöm, miből fogom elkészíteni majd azt a bizonyos próbakurzust, és feltöltök hozzá néhány tananyagelemet. Utána pedig nekilátok a második heti anyagnak, mert az a szinposzis is elég ijesztően hangzik, biztos lesz, mit töprengeni rajta, mert itt más gondolkodásmódra lesz szükség, mint egy óra megtervezéséhez.

Ebben a modulban menthetetlenül késésben leszek, de igyekszem elvégezni azokat a feladatokat, amiket a modul kitűz és a gép engedélyez. Úgy látszik, a kettő nem esik egészen egybe.

Visszatérés a Tenegenre avagy TC03 modul

Miután sebbel-lobbal befejeztem (legalábbis saját véleményem szerint) a TC02 modult, január 8-án éjfélkor elutaztam síelni egy hétre. Iskolánk egyik tanára szervezte az utat, de a résztvevők öszetétele igencsak vegyes volt. Egy meglehetősen összeszokott alapcsapatról van szó, akikhez mindig csatlakoznak új tagok is.

Én a párommal most voltam hatodik alkalommal Paganellán, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, főleg így január 2.-3. hetében, amikor az olaszok éppen dolgoznak (már - még). Ilyenkor kevesen vannak a pályákon, kényelmesen lehet siklani a minden este szépen rendbetett havon.

Idén az időjárás kevésbé volt kegyes hozzánk, mert az utolsó nap kivételével hol ködben, hol felhőben síeltünk, kevés napfényt láttunk, de a kedvünket ez sem vehette el. Nem akármilyen síterep ez; az amerikai válogatott is itt edz két európai síterepen rendezett világverseny között. Idén is láttuk őket háromszor is beszállni a felvonókba. Ilyenkor persze a fekete pálya zárva van, bár ez engem nem zavar.

Jó volt érezni idén is, hogy ismét fejlődött egy kicsit a sítudásom; na nem a stílusom, mert az bizonyára borzalmas - nem tudok szépen, szabályosan síelni -, hanem a kitartásom, a tempóm lett jobb, és ismét elmondhatom magamról, hogy biztonságosabban is síelek, mint tavaly.

Őszinte leszek, nem volt túl sok kedvem hazatérni Pécsre, mert ott is már szinte otthon érzem magamat. Persze győzött a kötelességtudat, és most ismét itt vagyok! Ma délután felléptem a Tenegenre is, és megkezdtem a TC03 modult.

Nos, igen; rögtön egy hét késésben vagyok, amit ezen a héten nem lesz egyszerű behozni, mert holnap kezdődnek a félévi konferenciák, a bizonyítványírás, az osztályom statisztikáinak elkészítése, csupa rám váró feladat!

Sebaj, fejest ugrottam az olvasásba. Szerencsére az első egy-két olvasmány nem feküdte meg a gyomromat. A szövegfájlok formai követelményeit érdekes volt elolvasni. Nap mint nap szerkesztek feladatlapokat a diákoknak, igyekszem is a felsorolt szempontokat szem előtt tartani, bár soha nem olvastam róla leírást; ez amolyan ösztönös érzés, hogyan szerkesszem meg a szöveget, azt hiszem a szépérzékem diktálja. Még soha nem panaszkodtak olvashatatlanságra, kuszaságra. Olyan megjegyzést már kaptam, hogy "Tanárnő, nincs ez a két betű felcserélve esetleg?" Igen, ez a szövegszerkesztésnél egy olyan szempont, mely nem szerepelt a listán, pedig szerintem ez is fontos. Főleg akkor, ha a szöveg idegen nyelvű és nyelvtanulás/tanítás célját szolgálja. Ilyenkor gyorsan elnézést kérek, a diákok pedig jót mosolyognak, mert végre ők is rajtacsípték valamin a tanárnőt. Nincs is ebből soha problémánk. Ha elfogadjuk és beismerjük a saját hibánkat, akkor a diák is természetesnek veszi a mi emberi mivoltunkat, nem kezd el "kekeckedni" velünk.

Milyen eszközöket használok szívesen a szövegek elkészítésekor?

Nos, iskolai, kinyomtatásra szánt szövegek esetében általában kivétel nélkül fekete színt használok, de a kiemeléseket így is meg tudom oldani. Erre vagy dőlt vagy félkövér betűtípust használok. Ha több szintű megkülönböztetésre van szükségem, egy adott szövegen belül használom mindkettőt is. A címekhez általában a kis kapitális betűformátumot szeretem alkalmazni, mert az olyan nemes, elegáns számomra. A címet méretében is megkülönböztetem.

A betűtípusok közül leggyakrabban a Times New Romant használom, mint mindenki. Időnként azonban már unom ezt a típust, ilyenkor frissítésként Book Antiqua, Arial Black, Comic Sans MS vagy Georgia betűtípust használok. Többféle betűtípust használok egy dokumentumon belül, amikor azt a feladat megkívánja. Például egy olyan feladatlap esetében, ahol különböző emberek szólalnak meg, és ezekhez a szövegekhez kapcsolódik a feladat, könnyebben különítik el a diákok egymástól a szövegegységeket, mint azonos betűtípussal írva.

Ha olyan szöveget adok a kezükbe, mely esetleg egy levél vagy valamilyen személyesebbnek tűnő szöveg, ritkán olyan betűtípust választok, amely kézírásra hasonlít. Itt viszont figyelek a betűméretre, mert ezek a betűtípusok kicsit nehezebben olvashatók az általában használt 12 pontos betűméretben.

Tovább olvasgattam a leckéket, és a képekről, azok méretezéséről, beszerezhetőségéről, típusairól frissítettem fel ismereteimet, és szereztem be újakat. A feladatokat nem végeztem el, ezeket az ismereteket már korábban itthoni "bűvészkedéseim" során elsajátítottam bizonyos fokon. Aztán eljutottam a képszerkesztéshez, a GIMPhez. Ezt le kellene tölteni. Holnap majd beszerzem az információt, honnan töltsem le, aztán jöhet a munka. Itthon is van a gépen valamilyen szerkesztő, és egyszerű trükköket én is csináltam már, de majd kipróbálom a GIMPet.

Holnap pedig megnézem a tanmenetemet, hogy március végére, április elejére hova jutok el nagyjából, milyen anyagok várnak rám akkor. Aztán kitalálom, mi legyen az az anyagrész, amelyből elkészítem azt a bizonyos feladatot, megkezdem a tananyagelemek feltöltését is.

Számítógépes játékok helye avagy A játék az óravázlatban

Egy olyan feladattal találtam szemben magamat a TC02 modulban, ami igencsak megakasztott. Mondhatni, igen erős ellenállást váltott ki bennem, mert igencsak nem értek egyet a dologgal.
Ez a valami pedig egy olyan óravázlat elkészítése, méghozzá két órát felölelően, melynek célja a diákok számítógépes játékokkal kapcsolatos élményeinek feldolgozása; mit játszanak, milyen játékok ezek, mire jók, mire nem jók.
Miért is szánjunk erre időt? Ha egy szűkre szabott órakeretben, ahol alig-alig vagyunk képesek befejezni az évi penzumot, még ilyen "felesleges" dolgokra is szánunk időt, esetleg a feletteseink szembesítenek minket azzal a ténnyel, hogy "nem dolgozunk"! Mert milyen is egy diák? Ha valamelyik órán lazaságot tapasztal, azt igyekszik az őt tanító többi kollégának is tudomására hozni, abban a csalfa reményben, hogy ott is lazább órát ér el. Ezzel - akaratukon kívül - ügyesen bemártják az adott tanárt. Nos, elképzelem, amint én az olasz órámat ilyesmire használom - - szerintem rögtön elterjedne, hogy S. tanárnő olaszon magyarul beszélget a számítógépes játékokról. A következő hír már az lenne, hogy nem csak beszél róluk, de játszani is lehet az órákon, ha nem is gépen, de mobilon. Háát, köszönöm. Kényes vagyok arra, mit mondanak rólam!
Más. A diákok nem képesek egymást meghallgatni. Sokszor az is nehezen megy nekik, hog a tanári magyarázatra figyeljenek, nemhogy a társukra. Ha egy osztálytárs beszél, már kezdődik is a susmus! Hú, de jól lehet így bármiről "beszélgetni"!!!
István a fórumon tett egy kísérletet arra, hogy meggyőzzön, ez azért fontos, nehogy lemaradjunk az oktatással. Meghallgattam az érvét, ezt a jólneveltségem megköveteli, elfogadom, hogy ő így gondolja, de! És itt jön az a "de", ami abból fakad, hogy én középiskolában tanítok, ahol - mint az az előző modulban kitöltött diákkérdőívekből kiderül - a diákoknak igenis elsődleges forrás a tanár szava. Sokan egyáltalán ki sem nyitják a könyvet (SAJNOS). Ha a tanulás színterét félreértelmezett, eltúlzott modernitás miatt áttesszük a számítógépes játékok világába, már egyáltalán nem tekintik tanulásnak. Mondhatnánk erre, jó, ezt akartuk elérni, hogy játszva tanulják meg az anyagot. A bökkenő ott van, hogy a gyerek, főleg a kamasz pedig olyan fura bogár, hogy csak akkor fog játszani valamivel, ha az érdekli. Kérdem én, lövöldözős környezetben hogyan is tanítsak idegen nyelvet?! Szerepjáték Mussolini korában? Hagyjuk az álmodozást, és a fellengzős túlzásokat! Majd ha minden iskola minden termében lesz széles sávú internet, interaktív tábla, tanári gép, projektor, és minden diák a saját laptopjával jön, plusz a játékok rendelkezésre állnak, és minden ingyen, na akkor beszélhetünk erről. Addig pedig senki ne kényszerítsen arra, hogy olyan módon tanítsak, ami idegen tőlem. Már csak azért sem, mert onnan kezdve nem lennék hiteles, akkor pedig mit sem ér a munkám. A diák érzi, ha valaki megjátsza magát, nem is fogadja el, megkérdőjelezi a szavát!
Mi legyen hát a feladattal?!
Úgy döntöttem, annyit megteszek, hogy azoknak a diákjaimnak, akik játszanak, és hajlandók segíteni, nyomtatott formában osztályfőnöki órán a kezébe adtam a kérdőívet. Ráírattam, milyen játékkal játszanak. Itthon elemeztem a kérdőíveket.
A diákok a következő játékokkal játszanak:
World of Warcraft (4 fő), Call of Duty 2 (7 fő), Grand Theft Auto San Andreas (1 fő), LOST (1 fő), F.E.A.R. (1 fő), The Witcher (1 fő).
A WoW szerepjáték, MMORPG, ahogy valaki jelölte, a CoD "lövöldözős" (hurrá!!!), vagy FPS, a GTASA "real play típus - valóságszimuláció (munka, család stb - írta a fiú), melyben másokkal együttműködik, a LOST kalandjáték, stratégiai játék, The Witcher egy RPG(?), a F.E.A.R. nem tudom, mi. Csupa varázsszó, amiket nem értek - bár kérdés, érdekel-e egyáltalán?
Azt tapasztaltam nagyjából, amire számítottam, és amit nem is vonok kétségbe. A diákok szerint ezek a játékok 4,46 aránnyal "Tanítanak arra, hogyan szürjünk le tanulságot a hibás lépésekből." valamint 4,375 pontot kapott a "Segíti a csoportmunkát és a tudásmegosztást." megállapítás. A kérdőív első olvasásakor felmerült bennem, biztos értik-e a megfogalmazásokat. Az egyik szempontnál "Fejleszti a finommotorikus képességeket." csak 2,46, míg az "Innovatív lépésekre sarkall." csak 1,4 pontot kapott. Ezek magarázata az, hogy sokszor nem pontozták, mert nem értették a megfogalmazást.
Érdekes módon a WoW-ot játszók adták a legalacsonyabb pontokat, de a két kiugró ponttal rendelkező szempont itt is magas pontszámot kapott.
Arra a szóbeli kérdésemre, szerintük lehet-e tanulni a játékkal, azt mondták, inkább csak készségeket. Valaki azt mondta, a tanulást úgy motiválhatja, ha például a szülő addig nem engedi játszani a gyermekét, amíg az nem tanult. Azt nem hiszik, hogy ilyen módon iskolai tanulást lehet szervezni, de még a technikai lehetőségét sem látják - informatika tagozatos osztály lévén tisztában vannak a rendelkezésre álló eszközökkel. Azt jónak tartották, hogy megkérdeztem őket a játékról, de azt már nem hiszik, hogy nekem is feltétlenül játszanom kellene - hacsak nem saját kedvemre. Az érdeklődés esik nekik jól, hogy ezek a beszélgetések is a kapcsolatfelvételnek, az egymás megismerésének egyik formája.
Ami viszont tipikus volt ismét - amíg valaki beszélt, szinte csak én figyeltem rá - hiába, szünet utáni első nap 7. órája! Bár szerintem legalább azért figyelhettek volna, mert olyan témáról volt szó, mely az ő világukat érinti, ők élnek ebben a virtuális környezetben. Ha ők nem hallgatják meg egymást - pedig a játékok állítólag fejlesztik a társas készségeket, segít mások ötleteit figyelembe venni -, nos, akkor nincs értelme ennél több időt iskolai órák keretében rászánni. Majd egy osztálykiránduláson, kis csoportban, ha alkalom adódik rá.
Addig pihenjen csak a téma!